Se vége, se hossza a nyugdíjjal, nyugdíjasokkal kapcsolatos írásoknak, amelyek végkifejlete, hogy örüljenek a nyugdíjasok a kevésnek is, hiszen lehet, hogy a jövőben ennyi sem jut. Nem lennék meglepve, ha ez a pánikkeltés központilag is gerjesztve lenne. Egyrészt, hogy a férfiak ne követeljék az esélyegyenlőség alapján, hogy 40 éves munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak, másrészt, hogy ne elégedetlenkedjenek a nyugdíjasok. Mintha a mostani és a leendő nyugdíjasok tehetnének arról, hogy manapság sokan – még ha nem is lesz meg majd a nyugdíjhoz a szolgálati idejük – nem is akarnak dolgozni, inkább ügyeskedésből megélni, hogy sokan nincsenek bejelentve, nem fizetnek nyugdíjjárulékot, hogy egyre többen és többen mennek külföldre dolgozni. A fiatalok egy része még háborog is amiatt, hogy uram ’bocsá nekik kell eltartaniuk a nyugdíjasokat, mintha a korábbi nemzedékeknek is nem ez lett volna a feladata, s ha megérik, őket is majd el kell tartania az akkori aktív dolgozóknak. Persze tegyük szívünkre a kezünket, kitől lehet elvárni, hogy előre átérezze későbbi helyzetét?

De, ami a pánikkeltést illeti, megint átestünk a ló túlsó oldalára. Valahogy úgy van ez, mint amikor a hatalom a nyugati országokkal hasonlítja össze a benzinárakat, a rezsiköltségeket és mást, de „elfelejti” összehasonlítani a jövedelmi viszonyokat. S persze elfelejtenek arról is beszélni, hogy a hazai korai elhalálozások miatt sokan meg sem érik a nyugdíjkorhatárt, vagy csak pár évig élvezhetik a megérdemelt nyugdíjat. Ezek az összegek részben, vagy teljes egészében megmaradnak az államnak. Hová lesz ez a pénz? A minimál nyugdíj jelenleg akár huszonöt-harmincévi munkaviszony után is 30 ezer forint alatt marad (még leírni is szégyen), ami az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez semmi. Egy tehetős döntéshozó politikus ezt az összeget nyugodtan a gyerekének vagy unokájának adhatja nyári fagyi pénznek. Rengeteg a kisnyugdíjas, aki több évtizedes munkaviszony után is csak 40-50-60 ezer forintból tengődik. Ugyanakkor egy réteg ennek a sokszorosát kapja. S ha már annyira nincs pénz a nyugdíjak kifizetésére, miért dobálják egyeseknek (politikusoknak, sportolóknak, művészeknek) ilyen-olyan címen a százezreket plusz nyugdíjként?

A múlt rendszerben nyílt titok volt, hogy a nyugdíjjárulékokból befolyt összeg egy részét különböző lyukak betömésére használták fel, aztán vagy visszakerült a helyére, vagy nem. Vajon manapság minden pénz ott marad, ahol lennie kell? S mennyire igazságos az azonos mértékű nyugdíjemelés? A nyugdíj összege a munkaviszony és a befizetett járulékok alapján állapítódik meg, s persze azok kapnak magas nyugdíjat, akik rengeteget is kerestek, s bőven tartalékolhattak volna öreg korukra. A kisnyugdíjasok döntő többsége azonban önhibáján kívül nem tudott zsíros állást betölteni aktív élete során. A nyugdíj után a létfeltételek azonosak, s – ha valaki nem dolgozik mellette – akkor már nem kell nyugdíjjárulékot fizetni, s ez alapján már nem követelőzhet a nyugdíjemelés arányának mértékénél és az egyéb nyugdíjat kiegészítő „adománynál”. Miért ne kaphatnának a kisnyugdíjasok nagyobb értékű rezsicsökkentő utalványt, mint a magas összegű nyugdíjasok. Mennyire igazságos és szociális érzékenységű, hogy a nagyobb nyugdíjjal rendelkezők kapnak magasabb összegű nyugdíjprémiumot, a kisnyugdíjasok pedig arányosan kevesebbet. Az azonos mértékű emelésekkel pedig a nyugdíjolló még tovább nyílik, még nagyobbak lesznek a különbségek, holott a nagyobb összeg után még akkor is magasabb összegű lenne a nyugdíjemelés, ha a kisnyugdíjasok nagyobb százalékú emelést kapnának. Ha pedig a felelőtlenül elherdált, presztízsberuházásokra költött, ilyen-olyan címen a politikusi holdudvarnak juttatott százmillióknak, milliárdoknak csak egy részét fordítanák a nyugdíjemelésre, nemhogy nem lenne gond a nyugdíjfizetés, a nyugdíjak kiegészítése, hanem mindenki tisztességes nyugdíjat kaphatna hazánkban.